Felnőttnek lenni…

Home/Gondolataim/Felnőttnek lenni…

Felnőttnek lenni…

Ahogy az ételek, úgy a gondolkodás is ki van téve különböző ízfokozóknak, tartósítószereknek és miatt nehéz azt mondani, hogy tisztán, befolyásoltság mentesen gondolkodunk. Ez mindenre igaz, de most elsősorban az életmódról beszélek
Hat rá a média, a család, a munkatársak, de még az is, hogy mit lehet kapni a piacon, boltban, éttermekben.
A média a reklámokkal, azok sokszor ismételt bevésésével, a celebek életmódjának mutogatásával, mintegy kedvcsinálásként, vagy az újságok azon cikkeivel, amit érdekek és ellenérdekek, reklámgyanús fogalmazások keretében adnak át.
A család az újdonságtól való idegenkedéssel és szokások erőltetésével, a beszólásaikkal, megkérdőjelezéseikkel.
A munkahely az időbeosztással, a környezeti adottságokkal (pl elérhető éttermek, büfék, bevásárlási, sportolási lehetőségek), a munkatársak a sokszor csak eljátszott boldogságukkal, az elismerés hiányával vagy épp az olyanért elismerést kapásával, ami nem éppen jó vagy ildomos, de a csordaszellem azzá tette, stb.
A sor bizony folytatódik, mindenki tud hozzá írni még, de ezekben aránylag tudunk felismeréseket tenni, döntéseket hozni.
Amire viszont nagy szükség lenne, de a legkényesebb téma: felvállalni, ha valamiért elakadtunk a gondolkodásban, ha érzelmi zűrzavar keletkezett bennünk, ha betegek lettünk, hogy akkor vajon mit tegyünk. Inkább megszóljuk azokat az embereket, akik elmennek a pszichológushoz, coachoz, spirituális segítőhöz, vagy aki az életvidám emberből egyszer csak befordult magányos farkassá válik, magukra hagyjuk az állandóan panaszkodó barátot, az életkörülményeiben egyre lejjebb csúszó ismerőst.
Pedig annyira fontos ez a téma, hogy már nemzeti szinten is megmutatkozik a hatása: igazán boldogtalan nép vagyunk. A médiában pedig nem a valódi és jó megoldások, minták jelennek meg, hanem a gazdasági érdekek szőtte gondolatformálások. A munkahelyen nem trendi sikertelennek lenni, az életmódban változtatás olyan nehéznek tűnik többek között a családi ellenállás és annak sokrétűsége miatt, hogy inkább marad a mágikus gondolkodás, vagyis az álmodozás, hogy reggel majd úgy ébredek fel, hogy minden jó lesz.
Nem tanulunk meg emberi viszonyokban jól működni, akár illemtan, akár kommunikáció, akár csak jó érzések mentén, de kapni szeretünk, sőt ha kérésünkre nemet mondanak még meg is sértődünk. Vagy túlzásba visszük az önfeláldozást, majd amikor kifacsart rongyként eldobnak, beleroppanunk.
Ezernyi módon lehet látni, hogy nem jól működünk. És nem is merünk jól működni, mert akkor kilógunk a sorból, vagy nem részesedünk a lehetőségekből, vagy netán megszólnak, kinevetnek, de legtöbbször eszünkbe sem jut, nem is tudjuk hogy hogy kellene.
Pedig nagyon vágyunk arra a világra, ahol megértenek, ahol hagynak kiteljesedni és ahol örülnek a sikereinknek. Ahol az egyéniségünk kifejeződhet, a stílusunk saját ízlés szerint formálódhat, ahol önmagunkért szeretnek, olyannak amilyenek vagyunk.
Megvalósítható is lenne, ha mi magunk ezt megadnánk a másiknak.
Ha őt magát olyannak szeretnénk, amilyen, ha elismernénk egyediségét, ahol örülünk a sikereinek.
És vajon miért nem tesszük? Miért könnyebb a másik háta mögött megszólni őt, csak azért, hogy “jó fejek” legyünk a társaságban, aztán pedig félünk, hogy rólunk mit mondanak.
Mi lenne, ha az válna trendivé, hogy ezentúl jóindulattal fordulunk a másikhoz, hogy ha nincs ott, akkor is elismerjük az értékeit, nem csak azt soroljuk, hogy miben rossz, stb…
Ám egy fontos dolgot nem szabad elfelejteni, mert akkor átesünk a ló túloldalára: méghozzá azt, hogy mindezt nem úgy kell tenni, hogy hagyjuk hogy hülyének nézzenek, palira vegyenek. Azzal, hogy elismerem a másikat, hogy hagyom hogy adhassa önmagát, azzal nem azt mondom, hogy bármit megtehet velem. Ha az én érdekem más, ha az én egyéniségem más, akkor szabad ennek hangot adnom. Szabad mással kapcsolódnom. Pedig az sokkal kényelmesebb lenne, hogy a másik változzon meg olyanná, hogy minden maradjon a régiben, de az én nézeteimet vallja. Akkor nem kell változni. Legalábbis nekem.
Ám ha felnőtt szeretnék lenni, akkor felnőttként is kell viselkednem. Ki kell állni magamért, ez nem is vitás, de szabad gondolkodnom és körbenéznem, hogy mindez hogyan érvényesíthető úgy, hogy a legkevesebb kárt okozzak a többieknek. Néha nem lehet megúszni, de nem ennyiszer, mint ahogy ma ezt láthatjuk.
Nem lehet mindenkinek jót és jól tenni, mert vannak, lesznek ellenérdekek. De ha figyelek arra, hogy ne áttapossak a másikon, arra, hogy ő is jól jöhessen ki a dologból, akkor a hozzáadott pozitív hozzáállás miatt, kevesebb lesz a fájdalom.
Szóval itt az ideje, hogy kezdjünk el felnőttként élni, hogy magunk körül olyan légkört alakítsunk ki, amiben jó élni, nekünk is és másoknak is, hogy elismerjünk és hogy hagyjuk, hogy a másik olyan legyen amilyen valójában. Cserébe adjuk saját magunkat, vállaljuk fel, ha az nem egyezik az elvárásokkal, de mindezt jóindulattal, kedvesen, szeretettel.
Ha én elfogadok, akkor joggal várom el, hogy engem is elfogadjanak. Ehhez előbb tegyek egy gesztust, az elfogadás gesztusát, utána már könnyebben érhetem el ugyanezt a másiknál.
De ha maradsz a régi megszokásaidban, ha nem akarsz felnőtté válni és úgy is viselkedni, az is egy döntés. És rendben van csak vállald fel.
De ami ezzel együtt jár, az az, hogy akik valóban azzá válnak, azok nem lesznek álságosak és kimondják, hogy mit gondolnak. Vagyis, hogy akaratos kisgyermekként viselkedsz, de ők nem a szüleid, hanem az embertársaid. Ha partnerként állsz bele a dolgokba, akkor kiveszed abból a részed és megteszed, amit tenned kell.
Akkor majd ezek a felnőttek a köreikben üdvözölnek és egyenrangú társként bánnak veled.
Ahogy te is velük, ha te már felnőttél.
Egy ilyen világban pedig nem lenne szükség arra, hogy befolyásoljuk a másik gondolkodását, mármint abban az értelemben, ahogy azt ma tesszük. Az egyediség színesség tenné a világot, de nem a másik rovására működne.
Nekem meg ma “bilibe lógott a kezem”, hogy ilyenekről álmodoztam. 🙂
Mindegy, én igyekszem felnőttként élni, beletenni a világomba, amit tudok és úgy megvalósítani az álmaimat, hogy azzal építsem azt amiben élek, hogy ott jobb legyen a kedve az embernek, mert egész egyszerű módon az nekem is jobb.
2017-01-17T06:35:42+00:00