Prevenciós coaching

Home/Gondolataim/Prevenciós coaching

Prevenciós coaching

Régóta mondom azoknak az ügyfeleimnek, akikkel lezártuk a folyamatot, hogy prevenciós jelleggel fél évente, évente érdemes leülni és átnézni, hogy éppen miben is vannak benne és az mennyire egyezik vagy nem egyezik a céljaikkal, hogy még időben tudjanak változtatni.

Nem szoktam konkrét esetekről példálózni (pedig mennyire jó reklám lenne), de most a megelőzés mikéntjének megértése miatt mégis említek egy ilyet.
Sokszor jönnek hozzám párkapcsolati gondokkal, akár azzal, hogy egyedül vannak és nem megy a társra találás, akár azért, mert a kapcsolat nem jól működik, vagy épp nem működik. Hogyan segíthetne egy Prevenciós Coaching ilyenkor?
Nos erre még akkor lenne szükség, amikor nem alakult ki a végleges, visszavonhatatlannak tűnő helyzet.
Tegnap épp azt állapítottuk meg egy ilyen munkában, hogy ha az első jeleknél leültünk volna átbeszélni, hogy vajon mi az ami ebben a helyzetben előállt, mi annak a mozgató rugója – akár az egyik, akár a másik fél esetében – akkor sokkal több lehetőség, megoldás adódhatott volna, hogy ne alakuljon ki később a válság.
Két ember, aki szereti egymást nem feltétlenül illeszkedik jól személyiségében, szokásaiban, értékrendjében. De ettől még szerethetik egymást. Megtanulni ilyenkor, hogy hogyan lehet megnyugtató válaszokat találni, önmagunkért úgy kiállni, hogy a másik azt ne támadásnak élje meg, úgy kommunikálni, hogy az építő jellegű legyen, megérteni a másik beszédjének valós tartalmát és nem félreérteni, stb. Ezek mind olyan dolgok, amikkel nagyon sok konfliktus megelőzhető lenne. És mennyi minden van ég, amit jó lenne előre, idejekorán megérteni, megtanulni, megváltoztatni.
Nos, nagyon szeretném a munkám jó részét a prevencióra fókuszálni, mert hiszem, hogy ez az egyik legfontosabb eleme annak, hogy minél kiteljesedettebb, sikeresebb, boldogabb életet éljünk.
Ezért most meghirdetem a a Prevenciós Coachingot, hogy minél jobban a köztudatba kerüljön ennek jelentősége.
Szeretettel várlak egy rövid folyamatra, ami 1-5 alkalmas ülés, 2-10 órában. Mindez sokkal olcsóbb, mint az amikor krízis helyzetben találkozunk és onnan kell felállni, egy új életet felépíteni.
Ezen felül lesznek még olyan programok, amik úgy mond, “előre tanulási” lehetőséget ad, hogy ha valami váratlan, nehéz helyzet alakul ki az életedben, akkor arra már sokkal felkészültebben tudj reagálni.
Mit gondolsz, szükséged lenne erre?
Akkor csak annyit kell mérlegelned, hogy vannak e jelek arra, ami szerinted nem igazán jó (nem csak párkapcsolatban, hanem bármilyen más életterületen), és ha igen, akkor ennek megértése, megoldása megy e egyedül is, vagy ez már kezd túlnőni rajtad.
Vajon mi a jobb, homokba dugott fejjel várni a véget, vagy tevékenyen részt venni a saját sorsod alakulásában? Tudjuk, hogy az utóbbi a jó, de vajon tudsz e eleget hozzá? Ismered e magad eléggé és ha igen, tényleg jól ismered e? Ismered e az összefüggéseket, a reakciókat, a jól kommunikálás, jó önmegvalósítás, a helyes kompromisszumkötés megoldásait?
Ha a válaszod valamelyikre “nem”, akkor érdemes adott témában szakember segítségét kérni. Ez nem azt jelenti, hogy te valamiben nem vagy jó és ezt szégyellni kellene. Azt jelenti, hogy valamit most kell megtanulnod, kifejlesztened és vagy annyira okos, hogy kihagyod a felesleges körök megfutását.
Nos ebben az esetben, szeretettel várlak!
Bejelentkezés: Bodó Andi tudat-tréner, coach
                           30/9426851
                           bodo.andrea@gmail.com
                           www.bodoandi.com
2017-03-20T21:20:26+00:00