LIFE COACHING

Home/LIFE COACHING
LIFE COACHING 2017-04-14T23:39:01+00:00

Te kivel coacholsz?

Szerinted megengedheted magadnak, hogy coach nélkül létezz? Hogy a szükséges pillanataban ne legyen melletted olyan valaki, aki szaktudásával, objektivitásával, őszinteségével segítsen az elakadásod megoldásásban, tehetséged kifejlesztésében? Hogy megfelelő kérdéseket feltéve rávezessen a valóságra, azzal együtt, hogy meghagyja neked a döntéseket, ugyanakkor nem kéri számon rajtad azokat?

Ha azt gondolod, hogy igen, mindenre tudsz választ, megoldást és megfelelő rálátásod van önmagadra, akkor nyugodtan lapozz tovább…

A coach olyan szakember, akit a mai világban már nem igazán lehet nélkülözni, akár a magánéletben, akár az üzleti világban. Az első a life-coach, a második a business-coach, de mindkettő az embert látja, az elakadások feloldásának szakértője, a tehetség fejlesztője, vagyis sokféle dolog ismerője.

Amerikában az emberek pszichológushoz járnak, mert tudják, hogy a lelküknek is meg kell adni a magáét. Nálunk, Magyarországon is szükség lenne erre, de itthon ferde szemmel nézik azokat, akik ezt megteszik. Ennek másik alternatívája a spirituális szakember, de ez a terület sem túl elismert szakma és szintén ciki.

A coachok a kettő között vannak. Ismernek rengeteg módszert, technikát, ami akár spirituális vonásokat is viselnek, akár pszichológiai vonatkozásúak. Mégis a racionális és gyakorlati világ nyelvét használják.

A kérdés éppen ezért ez: neked van már coachod?

Én, mint tudat-tréner, coach, több mint két évtizede foglalkozok emberi sorsok, elakadások, életútválságok okainak feltérképezésével, arra megoldások találásával, majd ha már nincs blokk, ami akadályoz, akkor a megfelelő célok megtalálásával, motivációval.

Vagyis kettő az egyben: a visszahúzó minőségek, terhek lerakása és a vágyott cél elérésének elősegítése a szakterületem.

Ebben tudok neked segíteni.

Mi történik velem, ha részt akarok venni ilyenen?

Először is egy különös dolog fog történni veled és emiatt egy különös, ritkán érzett érzést fogsz érezni: figyelnek rád. Fontos lesz, hogy mit gondolsz, érzel, hogy mire vágysz. Nem baj, ha nincs igazad, ha nem tudsz dolgokat, ha nem vagy képes még valamire. Ezeket majd együtt letisztázzuk, a megoldásokat megkeressük és a gyakorlati életbe átültetjük.

De ehhez nyitottnak kell lenned önmagadra, a folyamatra, változásra. Mesélned is kell, hiszen csak tőled tudhatom meg, hogy mit hoztál magaddal, miből kell építkeznünk. Gondolkoznod is kell, hiszen ez a te életed, a te utad, a te célod. Érezned is kell, mert az érzések iránytűként működnek.

Egyszerűen mondva: élned kell, mert ez a te életed, a te sorsod.

Csak nem mindegy, hogy hogyan. A hogyanhoz pedig tudás kell. Tudni és azt tudatosan alkalmazni. És akkor máris nyugodtan hajthatod álomra a fejed: ami tőled telt, mindent megtettél….

Az egyéni coaching ülés általában több alkalomból áll, mert ez egy folyamat. A változás, változtatás folyamata. Azért jössz, mert valami nem működik, vagy nem úgy működik, ahogy szeretnéd és már nincs több ötleted. Ha nem változtatsz valamin, akkor nem változik a végeredmény sem.

De hogy az biztosan jó legyen, nem mindegy, hogy min, miben hajtasz végre változtatást.

Ezért amikor elkezdjük a munkát, akkor tisztázzuk, hogy mi az amiben szeretnéd, hogy más legyen. No meg persze, hogy mi legyen az a más. Vagyis coachosan mondva: célokat tisztázunk, majd, megnézzük, hogy mi az ami van (mit hoztál magaddal), milyen lehetőségeid vannak, mik az erőforrásaid, kik állnak melletted, mik az akadályok, stb. Aztán eldöntjük (általában ezt én), hogy milyen módszereket, technikákat vetünk be a cél teljesülésének érdekében. És mindeközben mindezt a gyakorlatba is átültetjük. A tapasztaltakat pedig megbeszéljük, korrigálunk, terveket igazítunk, belső motivációt fejlesztünk, tanulunk, néha sírunk és sokszor nevetünk.

Igazán izgalmas folyamat.

Milyen témában élheted meg mindezt?

Az élet bármely területéről hozhatsz témát. Tényleg bármelyikről. Életmódváltás, magánélet, párkapcsolat, pályaválasztás, gyereknevelés, intimitás, kommunikáció, kapcsolódási problémák, munka, egészség, önismeret, spiritualitás, önfejlesztés, …

A coachnak nem abban kell tudósnak lenni, amilyen témád van, hanem abban, hogy téged tegyen azzá abban. Persze nem árt, ha van tudása benne, de a kérdéseket kell jól feltennie, hogy a válaszaid által „összeálljon” számodra a kép.

Egyéni vagy csoportos coaching a jó?

Ez lelki alkattól is függ, de elsőre általában azt szoktam javasolni, hogy kezdjünk egyéni munkával, legalább egy alkalommal, hogy tiszázzuk az alapokat, megfogalmazzuk a reális célokat.

Van aki továbbra is marad az egyéni üléseknél, van aki átnyergel a csoportos coachingra.

Ma már sokféle módon lehet részt venni csoportmunkában: Sors-blokk felállításon (családállítás módszerével dolgozunk), Étrendtökéletesítőn (életmódváltás fontos pillére), Beavató az Anyaságba kurzuson, Terméknyeség  kurzus XS, S alkatú hölgyeknek, Élménynapok, Csapatépítő tréningek. És a sor még bővülni fog.

Ha nem találtál minden kérdésedre kielégítő választ, akkor írj az info@bodoandi.com-ra, és ahogy időm engedi, válaszolni fogok.