önazonosság, tudatosság, önbizalom, életkorszakok, változás, lelki rugalmasság, beilleszkedés, …

És még számtalan „hívó szó”, ami jelzi, hogy milyen sok minden tartozik az önismerethez, és aminek ha csak egy témáján is elgondolkozunk, ha csak egyetlen kis lépést is teszünk benne, megélhetjük azt, hogy mennyire sok lehetőség van a mi kezünkben is. Nem csak a világ, nem csak a másik képes hatni a mi sorsunkra, hanem mi magunk is.

Szerintem ez igazi megkönnyebbülést tud hozni.

Ám, hogy ez így is legyen, ahhoz az kell, hogy figyeljünk magunkra, hogy észre vegyük, azt, ami épp körülvesz és hogy mi mennyire vagyunk harmóniában vele. Ha a válaszunk igen, akkor szuper, csak így tovább! Ha a válaszunk nem, akkor érdemes megnézni, hogy mitől és kitől került homokszem a gépezetbe.

Éppen ezért az önismeret nem állhat meg csak magunknál, kell hozzá egy kis világ ismeret is, annak tudása, ahogy a dolgok valójában vannak, mert ekkor tudjuk összehangolni magunkat és világunkat.

És no pánik, ez nem jelent megalázkodást, önfeladást. Ez azt jelenti, hogy pl. ha főzni szeretnénk, akkor nem oltjuk el a tüzet csak azért, mert félünk attól.                                      Az önismeretünk alapján óvatosak leszünk ugyan, de vagy keresünk más megoldást (pl villanytűzhelyet), vagy kérünk segítséget (pl egy szakács barátunkat), vagy megkeressük, hogy miért is félünk a tűztől és mivel tudnánk ezt feloldani.

Az önismeret valójában mindennek az alapja, így ha nem a szerencsére akarod bízni a sorsodat, akkor nem hagyhatod ki az ezzel a területtel való ismerkedést.

Mondjuk pl egy Életbeszélgetésen.

Az egyik legtöbb problémás helyzetet gyártó terület, ami akkor is nehéz ha épp nincs kapcsolatunk és akkor is nehéz, ha van.

Nagyon nehéz egészében látni ezt, vagyis egyszerre a saját magunk és a másik szempontjából érzékelni és értékelni, hogy mi történik éppen. Vagy mi nem történik.

Pedig a megoldások épp ebben rejlenek. Tudni, hogy amit mondok (még ha igazam is van), az hogy hangzik, arra a másik hogyan reagál (a saját megélése szerint), amit szeretnék, az miért is annyira fontos nekem és valóban ez az egy helyzet az, amire vonatkozik, vagy egész életemben (bárkivel is éltem) ezzel küzdöttem.

Ha az utóbbi áll fent, akkor valószínűleg mélyebbre kell ásni önmagamban, hogy adott szituációt jobban tudjam kezelni. Mondjuk az egyszeri hülyeségét ne általánosítsam és csináljak a bolhából elefántot.

Izgalmas terület, ahol a szülőktől kapott mintáktól a saját megéléseinkig annyi minden teret kap, hogy nem csoda, hogy egyedül nem tudjuk kibogozni. És akkor még a generációs hatásokról nem is beszéltünk.

Én személy szerint azért is szeretem ezt a területet, mert ha valaki tényleg hajlandó az önreflexióra és az összefüggések megértésére, akkor elég rövid időn belül már arra kapok visszajelzést, hogy újra boldogság van és már a következő életterület jön soron, a család tervezés. <3

Az eddigiek is ütősek voltak (önismeret, párkapcsolat), de a családdal kapcsolatod helyzetek sem maradnak le mögöttük.

A gyerekkori család és az alapított család, vagy épp azok hiánya annyi mindent okozhat, és annyi mindennek az alapja lesz később, hogy muszáj vele foglalkozni.

Nekem az a hozzáállás jött be, hogy a szülőktől kapott, gyerekkorból hozott „élményekkel” inkább kezdek valamit, nem pedig kidobom az ablakon, vagy elfojtom magamban.

Még akkor is, ha ezek az élmények fájdalmasak voltak.

Sok oka van ennek, amit itt lehetetlen felsorolni, de elsőre azért annyit elárulok, hogy ha nem próbálod meg elfogadni azt, hogy honnan jöttél és onnan mit hoztál, vagyis akármelyik szülődet is tagadni szeretnéd, akkor annak lesz egy nagyon rossz hatása a saját életedre. Azért, mert a tested belőli (is) van, vagyis fizikailag is magadban hordozod. Ha őt megtagadod, akkor önmagad egy részét is lefojtod és máris oda lesz az önazonosságod.

Pedig valójában nem a személyiséget örököljük tőlük, hanem az ÉLET energiát. Nem kell attól félnünk, hogy olyanná válunk, mint ők, mert rajtunk múlik, hogy mit kezdünk azzal, amik onnan jönnek.

Számtalanszor találkozok olyan helyzettel, hogy a tagadás miatt képtelen a sikeres életre és amikor ezt átértékeljük, onnantól már erőforrásként látja azt, mait kapott és úgy használja azt, ahogy szeretné.

Ha ez néha nehezen elfogadható (mondjuk egy agresszív szülő miatt), attól még ez így van. Nem kell helyeselni a szülőt, nem kell szeretni azért, amit tett, de azt az erőt, amivel ő nem tudott mit kezdeni és ezért agresszíóba fulladt, azt ha elfogadod, akkor lehet, hogy te fel tudnád építeni vele álmaid házát, vagy bármit, amihez erő, energia, kitartás kellene.

És ez csak kis területe a család témakörének, mert ott van még a generációs minták átöröklődése és persze a szülővé válás témaköre is, amire érdemes még idejekorán felkészülni. Ezekről fogok még a honlapon is írni, keresd majd megaz írásokat erről is.

Ha rendben vagy magaddal, jól működik a párkapcsolatod és harmonizáltad a családi életed minden szintjét, akkor szokott feltűnni, hogy a munka mennyire sok időt vesz el a magánéletből. Olyan időt, ami ráadásul a nappali, aktív életünk ideje.

Épp ezért a munka és a magánélet egyensúlyára való törekvés is fontos.

Aztán az is fontos, hogy valójában azt csináljuk e, ott dolgozunk e, annyi fizetést kapunk e, amennyit szeretnénk?

Ha nem, akkor miért nem és mit kéne hozzá változtatni?

Ha vállalkozók vagyunk, akkor hogy lehetnénk anyagilag is stabilabbak, üzletileg is hatékonyabbak.

Ha vezetők vagyunk, akkor meg miben fejlődhetnék, hogy az általam vezetett emberek örömmel tegyék meg azt, amivel én is büszkélkedhetek > az eredményei a csapatomnak és ezáltal nekem. Ami a cégemnek is biztosítja a jól prosperálást.

Honnan hozom a példákat, a kitartásomat, a hitemet, a karizmámat ehhez, mit fejleszthetek még magamon, és még számtalan kérdés, amire a válaszokat érdemes megkeresni.

Ezek is és még számtalan élethelyzet jön elő akkor, amikor a karrierünkről, hivatásunkról gondolkodunk el.

És mennyi örömöt tud hozni, ha a válaszok megtalálása után alkalmazzuk is azokat.