Sokszor szeretünk elsiklani olyan tények felett, amik kényelmetlenül érintenek minket. Ilyen például az, hogy ha van valamilyen nehézségem az életben (akár egy betegség, akár egy élethelyzet), abban nekem milyen felelősségem van. Mert ha kiderülne, hogy bizony én is közrejátszottam annak alakulásában, akkor ….

Na mi is van akkor? Kiderül, hogy nem vagyok ártatlan, hibáztam, rossz vagyok, ciki, stb. És bizony ezek olyan “címkék”, amit másra szeretünk aggatni, de magunkra nem. Úgy félünk tőle, mint a tűztől.

Nem, én nem hibáztam, én ártatlan vagyok, én jó vagyok – a másik, a világ, a körülmények azok, amiknek én áldozata vagyok. Ismerős érzés?

De vajon igaz e? Ha igen, akkor bizony azt is mondod ezzel, hogy saját magadtól semmit nem tudsz tenni azért, hogy bármi is megváltozzon. Vagyis ki vagy szolgáltatva másoknak, a világnak, a körülményeknek.

És sokszor még igaz is, de csak valamennyire. Soha nem teljesen. És ez nagyon fontos különbség. Mert a világ olyan amilyen, a körülmények adottak. De az, hogy abban te hogy veszel / nem veszel részt, az a te döntésed, az bizony rajtad múlik. Stresszes időszak mindig is lesz, izgulni valamiért mindig is lehet, de a kérdés nem az, hogy a világ hogyan változzon meg (még ha jó is lenne), hanem hogy a kialakult helyzetben én mit tehetek.

És ez most lényeges: az amit most teszek, alakítani fogja a jövőm körülményeit, szituációit, kapcsolatait. Ha most önzősködök, az a kapcsolatomat rombolni fogja, ha most figyelmetlen vagyok, kapkodok, akkor biztos, hogy valamit el fogok hagyni vagy felejteni. Ha most nem vigyázok az egészségemre, akkor az később egyre nehezebben fogja a testem korrigálni. És amikor abban a szituációban benne leszek, vajon merek majd emlékezni arra, hogy én mit tettem vagy épp nem tettem meg, amiből ez keletkezett?

Valószínűleg nem, ahogy most sem szívesen emlékezek. Mert hát minek is bolygatni a múltat? Ami történt, megtörtént, már nem lehet változtatni rajta. Ugye ez is ismerős hozzáállás?

Pedig a múltat érdemes és kell is bolygatni, csak nem azért, hogy ostorozzuk magunkat, hanem hogy tanuljunk belőle. Hogy megértsem mit kell másképp tennem, hogyan kell másképp hozzáállnom, hogy egyre több megoldásom legyen. Mert a tapasztalatokból bizony sokat fejlődhetek, “bölcsülhetek”, de csak akkor, ha odafigyelek.

Ilyen helyzet az életmódváltás is: valamit úgy ítélek meg (vagy az orvosok azt mondják), hogy változtatnom kellene. A változtatnom szó pedig azt mondja, hogy mégis csak van felelősségem, hiszen nekem kell változtatnom (esetleg én szeretnék változtatni, hogy ne jussak el a “kell”-be). Ha nekem kell változtatnom, akkor én nem csinálok úgy valamit, hogy az jó legyen. Jó legyen a testemnek, lelkemnek, szellememnek.

Lehet, hogy “nem tudásból”, lehet hogy rossz szokásból, lehet hogy neveltetésből, rosszul tudásból, nem törődömségből, – teszem amit teszek, de most mégis azt kell látni, hogy ez így nem fog jóra vezetni. Ha beleveszek abba, hogy tagadjam a saját felelősségemet, akkor elvesztem a lehetőségét annak, hogy bármi is megváltozzon. Akkor arra bízom magam, hogy esetleg helyettem valaki bevásárol, megfőz, kiszolgál, elmegy edzeni, megtanul türelmesnek, elfogadóbbnak, nyugodtabbnak lenni, stb.

És mi lenne, ha nem félnénk attól, hogy én is felelős lehetek a kialakult helyzetért? Hát akkor egy hatalmas ajándékot kapsz magadtól: szabadságot. Szabadságot abban az értelemben, hogy máris te dönthetsz abban, hogy mit és hogyan szeretnél, máris erőd lesz a cselekvéshez és ráadásul hirtelen még a lehetőségek is elkezdenek áramlani feléd. Mert az élet olyan, hogy ha beleállsz, akkor segít megvalósítani, hozza hozzá az eszközöket, helyzeteket.

De ha nem állsz bele, ha menekülsz az elől, hogy magadba nézz és vállald azt, ami rajtad múlik – nos akkor is folyik az élet tovább, csak nem jönnek a pozitív változások. Sőt, általában egyre romló tendenciát tapasztalhatsz meg.

A felelősség pedig nem ciki, hanem annak a jele, hogy végre kinőttem a gyerekkorból, már nem a szüleim határozzák meg, hogy mit szabad és mit nem, hanem én. Igaz ennek is viselnem kell minden következményét, akár jó, akár rossz az. De a szüleim döntésének is voltak következményei, azt is viseltem, csak a felelősség címke volt az övék.

A felelősség jó dolog. Felnőtté és szabaddá tesz. Bár nem tehetsz meg bármit, de még sem vagy kiszolgáltatott, mégis van döntési és cselekvési lehetőséged.

És a felelősségteljes emberek még ráadásul vonzóak is …

i-741507_640