Nagyon szeretnénk, hogy támogasson minket a környezetünk, hogy figyelmet kapjunk tőlük, hogy elismerjenek, dicsérjenek, szeressenek. És persze úgy, ahogy az nekünk jó. De ugyanezt vajon hogy gyakoroljuk mi? Mennyi támogatást, figyelmet, elismerést, szeretetet adunk másoknak? És akkor is adjuk, ha nem kapunk vissza semmit?
Az adok-kapok kiegyenlítettsége nagyon fontos dolog. A legtöbb kapcsolati sérülés abból fakad, ha ez megsérül. Aki nem hálálja meg akár csak egy kedves gesztussal, köszönömmel a másik érte tett erőfeszítéseit, az nem is ismeri el annak értékét. A köszönöm szívből való kimondása, egy ölelés, egy mosoly, egy hangos elismerés, dicséret még csak anyagiakba sem kerül, de hihetetlen ereje van. Mert elismerésre kerül, hogy a másik képes volt adni, tenni a másikért.
Így az nem indok, hogy nincs pénzem, lehetőségem, időm arra, hogy ha tettek értem valamit, azt kiegyenlítsem. És ráadásul a lélek nem felejt. A mi lelkünk nem felejt. Nem felejti el, hogy valaki adott nekünk és mi nem adtunk cserébe semmit. Tartozásként éli meg és leértékeli majd önmagát, hiszen nincs mit adnia. Nem jó érzés tartozni, mert kicsik, tehetetlenek leszünk általa.
De jó érzés kiegyenlíteni, ha kaptunk, mert az azt jelenti, hogy a sebzettségünk, tehetetlenségünk, rossz helyzetünk véget ért és nekünk is van már.
A köszönöm így egy varázsszóvá válik: egyszerre elismerése a másiknak, elismerése a jelen helyzetünknek és egyszerre teremti meg a lehetőséget, hogy változást hozhassunk létre.
Sőt a köszönöm azt is jelenti, hogy elfogadtam a segítséget (hiszen sokan kérnek, de nem hagyják, hogy segítsenek nekik) és ezáltal elindulhatunk a holtpontról. Persze a legjobb segítség a lehetőséghez juttatás, nem a helyettünk cselekvés, de az egy másik téma lehetne.
Vajon hány embertől nem kaptad meg a köszönömöt és te hány embernek nem adtad meg? És milyen most a viszonyod velük?
Mi lenne ha bepótolnád, akár egy levél formájában? Ha ez nem lehetséges, akkor akár úgy, hogy te másnak segítesz, hogy megéld az adni tudást.
Tudtad, hogy a hála érzése az egyik legmagasabb minőségű érzés? Persze ha szívből jön és nem csak úgy, érzés nélkül mondják.
Elég ha te gyakorlod, nem kell izgulnod azon, hogy neked mikor mondják ki végre, hogy köszönöm. Az nem a te tartozásod és az is lehet, hogy már ő is adott így másnak. Mert nem tudott eléd állni, a szemedbe nézni. De az is lehet, hogy még nem elég érett. Tényleg nem a te dolgod. A tied csak az, hogy te egyenlítsd ki a számládat, hogy te okozz örömet másnak, hogy te figyelj a másikra, te adj szeretetet, elismerést, dicséretet.
De ne feledd, hogy az adás is szívből kell, hogy jöjjön, akkor ér valamit.
Akkor fog még több szeretet gyümölcsöt hozni…