Nem erről szólt az aznapi munkánk, de ahogy hallgattam ezt a „kis” kitérőjét, fontos felismerésem lett. Még kérdeztem erről egy-két dolgot, csak hogy tisztázzam, hogy jól értem, jól látom és legfőképpen, hogy megírhatom e itt. Mert azt hiszem, hogy fontos momentumát láttam meg a test és lélek, a testsúly és az érzelmi állapot alakulásának.
Elvileg nem nagy dolog történt vele, és az eleje számtalan más emberrel így szokott történni, de a folytatása, a szerencsés találkozás (ezen a téren), megváltoztatta a testéhez való viszonyát.
És mi a története? Egyszerű, hétköznapi (sajnos túl hétköznapi) hozzáállás a kapcsolataitól: legyél ilyenebb, olyanabb, de legfőképpen külsőleg minimum vékonyabb, kockásabb, feszesebb, izmosabb, törékenyebb, alacsonyabb, magasabb, szőkébb, barnább, rövidebb vagy hosszabb hajú, stb (na jó, nem mind az övé, de lehet válogatni nálad milyen kérés jött már elő). És ő azért, mert szeretett, azért mert félt, azért mert…. Szóval sok oka volt, hogy miért is, de előtérbe helyezte a másik ízlését, kívánságát és jött a fogyókúra, sport, smink, fodrász, öltözködési stílus váltás (megint csak válogass nyugodtan) amitől hol jobban, hol rosszabbul érezte magát a tükörképével szembesülve.
De ami fontos, hogy minden változás csak időleges volt, hiába próbálta fenntartani, nem ment. Időről időre visszatért az az „én”, aki alapvetően volt. Kikandikált a háttérből és amint lehetett újra előtérbe akart kerülni. Sokszor jobban, mint kellett volna, így akár még több kiló is visszajött a leadottak mellé.
Ismered ezt az érzést? Küzdeni egy képpel és megpróbálni magad olyanra „maszkírozni”? Felvenni azt a stílust, átalakítani a tested eredeti kontúrjait olyanra, amit ott látsz (persze ez már nem a konkrét eset, de lehetne akár az is), mindezt csak azért, mert valaki azt sugalmazza, hogy számára az az igazi, hogy akkor aztán tényleg, de nagyon oda meg vissza lenne érted? Csak halkan kérdezem, hogy hogy is került melléd? Hiszen azzal az éneddel ismert meg, aki valójában vagy?! De ez hosszabb kérdés és nem ez a lényeg most.
A lényeg most következik. Sok sok év ilyen jellegű kapcsolatok után találkozott valakivel. Valakivel, aki azt mondta neki, hogy így is nagyon tetszik és azt sem bánná, hogy ha még pár kilót felszedne. Nem érdekli, hogy hány kiló. És tényleg nem az érdekelte.
Kitalálod mi történt? Nem, nem hízott meg, pedig megpróbálta felszedni azt a pár kilót, mert úgy érezte, hogy most azt a „képet” kellene megvalósítania. De nem ment! Nem ment, mert a teste sem vékonyabban, sem vastagabban nem érezte jól magát. És mivel az a másik valójában nem kérte, hogy hízzon, így egy idő után teljesen spontán beállt a saját magának való testsúly, normalizálódott az étvágy, és helyére került minden, ami a külsővel kapcsolatos félresiklás volt.
Mindez csak azért, mert valaki azt mondta, hogy „lehetsz önmagad, nekem akkor is tetszel”. És ez nem múlt el idővel, nem a külső, hanem a belső lett a lényeg. És nem, nem lett ettől igénytelen, nem hanyagolta el a külsejét, csak megtalálta, vagyis igazából visszatalált ahhoz az „én”-hez, aki valójában ő maga.
Mi a tanulság? Nem, nem az, hogy keress valakit aki olyannak szeret, vagyis annak szeret aki vagy. Bár az is lényeges lépés.
A tanulság az, hogy TE is legyél az, aki megengedi a másiknak, hogy önmaga legyen. Nem csak társkapcsolatban, hanem az élet bármely területén. Ne szóld meg azt, akin van pár kiló, aki nem arányos testalkatú, aki nem a címlapról lépett éppen le, stb.
Hogy miért? Azért, hogy ne gerjeszd tovább azt a hozzáállást, hogy egy embert a külseje után ítéljenek meg.
És mi lesz a nyereséged? Az, hogy TE is lehetsz önmagad és nem kell egy idolhoz hasonlítanod, megmutathatod az egyediséged és még szeretni is fognak érte.
De ahhoz előbb neked is szeretned kell a másikat. Az egyediségét, különlegességét.
És majd idővel körbe ér a dolog. De ehhez merned kell a saját véleményedet, stílusodat felvállalni és nem a média által erőltetett képet hajszolni és hajszoltatni.