A szervezetünk, főleg a nőké nem egy állandó, stabil centikben és kilókban mérhető szerkezet. Folyamatok mennek végbe benne, amihez és ami által napi szinten más és más pillanatnyi állapotba kerül. Akár külalakot, akár testsúlyt tekintve is. Vagyis akár centizve, akár kilóban mérve is változik.
De mindig van egy tartomány, amin belül marad ez a mozgás. Van akinél fél kiló, van akinél akár két-három kiló is. Nálam például régebben előfordult, hogy a reggeli súlyomhoz képest estére három kilóval lettem több. Nyilván nem zsír termelődött ilyen gyorsan, egyszerűen vízvisszatartás jött létre. Mivel nő vagyok, így könnyen kitalálhatod, hogy miért is. Aztán pár nap után, természetes ciklusként visszaállt a rend.
Persze nem voltam boldog tőle, pláne addig, amíg nem jöttem rá, hogy ez miért is van, de onnantól már rendben volt a lelkem.
Miért is írom ezt le? Azért mert sokszor találkozok a coachingok során azzal, hogy napi szinten nézik a súlyukat és pánik tör ki, ha változás van. Tényleges pánik, majd önutálat, tehetetlenség, szégyen, stb. Kinél, mi alakul ki.
Pedig a semmi se változzon (ezen a téren) maximum akkor jöhetne létre, ha nem emberi szervezetben, hanem egy robot gépiesített testében élnénk. Bár ott is vannak folyadékok, kenőanyagok, amiket időnként cserélni kell, de mégis akkor várhatnánk el az állandó paramétereket.
De emberi lényként mi lenne, ha nem arra törekednél, hogy szembe menj a normális működéssel és ha egy kis vízvisszatartás jön létre, akkor azt elfogadnád? Nem pedig megbüntetnéd a tested koplalással, még 5 km futással, stb.
Miért rettegsz annyira attól, hogy élő szervezetben élve, dinamikus áramlásokkal működj, ami néha hoz magával többletet is?
Vajon az nem te vagy? Vajon akkor rosszabb emberré válsz, mint előtte voltál? Vajon akkor leértékelődsz a tudásod, a lelkivilágod a tetteid terén? Vajon akkor tényleg elmúlik a szerethetőséged?
Ugye tudod, hogy NEM! Nem változik semmi, pláne nem az emberek hozzád való viszonyulása.
Ami változik az a saját viszonyulásod. Önmagadhoz.
Mert azt hiszed, hogy a testeden keresztül kell a világnak valamit bizonyítanod és pár centi, pár kiló a bukást, a sikertelenséget vizionálja fel.
Pedig a kisgyerek, ha felbukik, akkor feláll, néha elsírja ugyan magát, de rövid időn belül máris újraindul, gyakorolja a lépéseket, hogy egyre stabilabban tudjon majd járni.
És nem gondol magára önutálattal, hogy felbukott.
Mert az csak egy folyamat egyetlen pillanata és nem valami más, valami értékmérő…
A súlyod, a körméreted is egy pillanatnyi állapot, ami ráadásul az élő szervezet működése miatt lehetetlen egy azonos „számra” kalibrálni. Épp ebben van a bukás nagy valószínűsége.
Ha pedig így nézzük, akkor ezt a játékot játszva épp olyan dolgot hívsz ki magad ellen, amibe csak és kizárólag belebukni lehet.
Napi szinten pedig ez olyan stresszt fog hozni, ami miatt a szervezeted az állandó harcra fog felkészülni, amihez energia kell. Ami a zsírban raktározódik el.
A harc elengedése hosszútávon meghozza a zsírraktárak kiürülését is (egészséges mértékre), de attól még a tested akkor is változni fog a saját megszokott határain belül.
Akarsz harcolni, vagy elfogadod végre, hogy nem a súlyod az értékmérőd?! Akkor tedd és foglalkozz olyan dolgokkal, amik rombolás helyett erőt adnak, építenek, boldoggá tesznek!
