A tegnapi edzésen elgondolkoztam valamin. Persze ez összefüggésben van azzal ahol voltam, amit éppen csináltam. Mivel az életmódom kötelező eleme a sport (tényleg kötelező és nem mindig vágyott), ezért olyan lehetőségeket keresek, ami nem kínszenvedés (na jó néha kicsit fájni is tud), hanem élvezem. Mert abban biztos vagyok, hogy az élet nem azért van, hogy szenvedjünk, nem attól jó, ha fáj. A fájdalom mást jelez, de most nem ezen morfondíroztam el.
Tegnap olyan órakombináción voltam, ami megadta az izommunkát, vagyis annak fejlesztését és utána pedig a lazítást. De ez a lazítás sem annyira egyszerű, nem sima nyújtás amit magunktól sport után, vagy a közös órák végén szoktunk csinálni – a fő izmok nyújtása. Ez egy órán keresztül minden izom tudatos és hatékony nyújtása. És ugye nekem mint tudat-trénernek a tudatos nyújtás máris nagy mézesmadzag.
Szóval két órán voltam egymás után. Ugyan az az edző tartotta. Az első úgy nevezett „kondi-mix” ahol a lendület és az erő vagyis a pulzus emelése és a kitartás, no meg a zsírégetés is egyszerre jelen van. Mármint egy órán belül felváltva. Nos ezen az órán alig fértünk el, „teltház” volt, hiszen ez a fiatal, huszas évek elején járó, friss és üde lányoktól kezdve az ötvenes évei elején járó hölgyekig, sokféle korosztály kedvenc órája. No meg edzője.
Szeretni való, mert számára természetes, hogy mindenki a saját ütemében csinálja a gyakorlatot, nem kell a többiekkel egyszerre lépni, sokkal fontosabb, hogy a technika jól legyen kivitelezve. És erre figyel is. Mindenhol van szeme és kijavít, elmagyaráz és ezzel együtt lelkesít, megdicsér. Szeretem az óráit, mert egyszerre kihívás és egyszerre megengedés. Nem ciki, ha nem bírom, ha lassabb vagyok, és így könnyebb arra figyelnem, hogy valóban jól tartsam magam, hogy technikailag ott legyek.
Ezen az órán hétvégén is sokan szoktunk lenni, még ha nem is teltházas módon. Hétköznap pedig természetes. hogy alig férünk el. Sőt, még férfiak is szoktak jönni.
Ez volt az első óra. Aztán jött a következő, ami egy héten csak egyszer van és elméletben mindenki tudja és érzi, hogy milyen fontos szerepe van, és ez nem más, mint a streching. Nyújtani, lazítani szükséges.
Nos ezen az órán kiürült a terem, maximum a felét töltöttük be. Ez hétvégén is így van, mielőtt azt mondanád, hogy csak egy órára van ideje az embernek.
És ezen gondolkoztam el. Annyira szépen megjelent az alapvető hozzáállásunk az élethez: a külső alakítása (szép feszes és izmos test) sokkal fontosabb és értékesebb, mint az izmok teljes értékűsége. Amiben a feszesség mellett a rugalmasság is jelen van.
Így ha továbbnézünk más életterületekre, ott is látható, hogy a lazítás, a relaxáció, a meditáció, a lelki munka nem fontos. Legalábbis jóval kevesebb embernek, mint amennyinek szükséges lenne. (mindenkinek). Ez a legutolsó amihez hozzányúlnak, mondván, hogy nincs idő rá, marhaság, vagy hogy félnek tőle.
Bármi is az ok, az elegendő arra, hogy „majd holnap, majd egyszer” álljanak hozzá. Hiába azok jó példája, akik már „beleálltak” és az életük tükrözi ennek hatékonyságát, szépen becsukják a szemüket és a fülüket, nem látják és nem hallják meg, hogy ez bizony a lelki-pillér nélkül nem ment volna. És lehet, hogy néha pityergős a dolog, néha fáj szembesülni azzal, hogy mi is van bennünk, körülöttünk, de ezzel egy időben máris felszabadultabbakká válhatunk. Mert néha elég, ha beszélhetünk arról ami van, még ha nincs is megoldás. Néha pedig kellenek módszerek, amikkel feldolgozhatjuk az érzelmeket, az régi helyzeteket, az elakadásokat. De minden alkalommal egyre jobb, egyre felszabadultabb, tudatosabb lesz az ember, egyre nagyobb lesz az egyensúlya, a rugalmassága és ennek hatására az élet is egyre több helyzetbe hozza. Pozitívan.
Ahogy a rugalmassá tett izomzat is jobban áll mindenkinek, mint a feszes, de merev test. Ami nem hajlik, hanem törik.
És ez az óra híven tükrözte azt, hogy mennyire elfelejtettük már azt, hogy teljességre kéne törekednünk, ami azt jelenti, hogy a külső és a belső egyaránt fontos terület az életünkben. Az erősítés és a lazítás az izommunkában, a tudatosság és cselekvés az életben – csak a kettő együtt hozza meg a tartós sikert. A valós fejlődést és stabil emelkedést és nem esetleges lesz hogy megmaradjon az eredmény, hanem szükségszerű velejárója az utunknak.
Tudat-tréner, coachként rendszeresen megélem, hogy akikkel dolgozok (főleg hosszabb távon), azok a külvilágukban és a belvilágukban egyaránt stabillá válnak, egyre jobban élvezik az életüket, mernek döntéseket hozni még akkor is ha abban a kudarc lehetősége is ott van, mert nem félnek attól. Hiszen a kudarc azt jelenti, hogy elindultál már az úton, de nem vagy még a célban, és van még előtted tenni való bőven. Vagyis nem is olyan ciki az, hanem az úton lét jele. Igaz, nem a célbaérésé. Ha ezt megérted, akkor mersz lépni, utat választani, sőt akár változtatni is azon. Mert elég rugalmassá váltál lelkileg is, szellemileg is. Fizikailag pedig ezek az embereknek ott vannak egy streching órán, vagy nyújtják otthon az izmukat.
Mi ebből a tanulság? Talán csak annyi, hogy a testi-lelki-szellemi szinten való lazítás nem elengedhető ahhoz, hogy valóban sikeressé váljunk, hogy ne csak a külső világunk legyen rendben, közben belül meg káosz legyen. Hiszen akkor elkezdünk kompenzálni, hogy ezt mások észre se vegyék.
Ezért csak javaslat és nem kötelező, hiszen azt csinálsz amit jónak látsz, de ha mégis figyeltél egy kicsit és úgy találod, hogy van valami igazság a fentiekben, akkor keress magadnak egy módszert, egy segítőt, egy csoportot, ahol elindulhatsz a belső úton is. És természetesen én is szívesen segítek, ha úgy érzed rám van szükséged.
Bodó Andi tudat-tréner, coach > 30/9426851
www.mandulavirag.com
