A sportolás területén ismerjük a túledzettség fogalmát, tudjuk, hogy időnként kell pihenni, hogy a szervezetünk regenerálódjon és fejlődjön. Bár vannak, akik ezt sem tartják be és minden nap edzőterembe járnak, de ha megnézzük, hogy folyamatos e a változásuk, akkor azt láthatjuk, hogy így is van stagnáló időszakuk. Olyan, amikor semmi sem mutatja azt a hatalmas munkát, amit nap mint nap elvégeznek. Később persze megindul és akkor látványos lesz, de a szakemberek szerint ez a látványos eredmény akkor is megjönne, ha betartanák a pihenő időszakot. Élsportolóknál erre nagyon figyelnek, mert tudják, hogy a sérülés veszély és a rugalmasság elvesztése sokat ronthat az eredményeken, ezért van rápihenés, van nyújtás, van változatos edzés, csak hogy kedv és erő is legyen a munkájukhoz.
A léleknek ugyan úgy szüksége van a pihenőre. Voltál már úgy, hogy annyi jó dolog történt veled, hogy már kezdted nem is érezni a következőnél azt az izgalmat, örömöt, amit addig igen? Ez csak azért van, mert túl vagy csordulva ilyenkor, mint a pohár, aminek a befogadó képessége behatárolt és ki kell üríteni belőle, ha szeretnénk újabb folyadékot beletölteni.
A psziché is ilyen: ha sok az információ amit befogadott és még nincs a rendszerbe besorolva, csak kering a fejedben a sok impulzus és gondolat, akkor bármilyen értékes és jó a következő beérkező bölcsesség, az bizony el fog sikkadni.
És mindez miért jutott eszembe? Nézem a facebookon napi szinten megjelenő képes és írott bölcsességeket (amit ráadásul én is generálok > Sors-blokk Oldás és Mandulavirág oldalaimon), és azt veszem észre, hogy ha ez a pont az ingerküszöbömön megérintődik, akkor képtelen vagyok tovább olvasni. Tegnap épp egy cikkel történt ez meg velem, pedig nagyon érdekes volt. De ilyenkor még akár testi tüneteim is tudnak generálódni, csak hogy abbahagyjam az olvasást. Mintha az agyam, vagy a szívem sikoltana, hogy „elég, hagy emésszem ezt meg, ne adj többet, nem bírom érdemben feldolgozni!”
Én ilyenkor valóban abbahagyom, felállok és valami mást csinálok. Időt adok magamnak a feldolgozásra, akár úgy, hogy nem foglalkozok (egyelőre) a témával, akár úgy, hogy elkezdem azt a gyakorlati életben alkalmazni. Mert ez is üríti a poharat.
Hiszen a test-lélek-szellem vagyis a fizikai-lelki-szellemi szint egyformán fontos. Fizikailag jön az impulzus, azt megértem szellemileg és megélem lelkileg. Majd jön egy fontos lépés: szintetizálom a három síkot, vagyis összegzem a tapasztalatom és megfogalmazok belőle valami lényegest. Ami persze később még változhat, de ezzel ürítem azt a poharat és egy idő után már szomjassá is válok újabb élményre, impulzusra.
De enélkül csak feleslegesen elfolyatott értékes nedűvé válna a hozzám beérkező és engem tanítani, fejleszteni vagy nekem élvezetet nyújtani akaró Élet bármilyen impulzusa.
